Név szerint…

Egyszer azt mondta nekem az egyik főnököm, hogy azóta tudja, hogy hívják a takarítónőt, mióta a cégnél dolgozom, pedig évek óta ez a hölgy takarít náluk.

Ha hiszed, ha nem,ezt tudatosan értem el és konkrét célom volt vele. Egyszer régen a barátnőimmel McDonaldsban vacsoráztunk. Mikor végeztünk, vettük a kabátunkat és megfogtuk a tálcáinkat. Kivéve egyikünk. Megkérdeztem, miért nem viszi vissza ő is a tálcáját? Azt válaszolta, “majd a takker nyanya megcsinálja, ez a dolga”.

A takker nyanya neve egyébként történetesen lehet, hogy Ica, és azért takarít a McDondalsban, mert a nyugdíja egészen egyszerűen nem elég arra, hogy megéljen belőle és még karácsonyi ajándékkal is meglephesse az unokáit. Vagy, mert nem telik neki a gyógyszereire. Vagy, mert egyszerűen szeret dolgozni és unatkozik otthon. Teljesen mindegy, mi a történet, ami viszont nem mindegy, az az, hogy van.

Minden ember mögött van egy történet, ami által megérthető lesz minden, amit csinál. De többnyire nem ismerjük ezt a történetet. Viszont hatása van. Tudják ezt a reklámszakemberek is. Már az egyetemen is megtanultuk, hogy ha fel szeretnéd hívni a figyelmet az éhező gyerekekre, akkor ne általánosan beszélj róluk. Emelj ki egy gyereket, mutasd be rajta keresztül a problémát. Onnantól, hogy neve lesz, történet kerül köré és a szemébe tudunk nézni, már nem tudunk annyira közömbösek maradni, mintha – egyébként borzasztó – de statisztikai adatokkal próbálnának ránk hatni.

 

De mi köze ennek Icához? Mert hogy Ica volt a mi takarítónőnk, aki egyébként nagyon-nagyon jól és lelkiismeretesen végezte a munkáját-de erről csak kevesen tudtunk. Ica volt a mi “takarítónőnk” akit csak így emlegettünk. Akire könnyen ráhagytunk nehezen megoldható feladatokat, kiborult ital-foltokat, összecsukhatatlan dobozokat, nehéz rekeszeket és valódi szennyes-edény tornyokat. Mert majd a takarítónő megcsinálja.

Mi is volt a lényeg? Szerettem volna elérni, hogy rendesebbek legyünk. Jobban odafigyeljünk a rendre. Egymásra. Icára. Onnantól, hogy Icának neve lett, már ő volt a kedves hölgy, aki éjszakánként értünk dolgozik. Akinek tiszteljük a munkáját. Akit nem „szivatunk” meg felesleges hanyagsággal. Akitől észrevesszük, ha megtanulta, hogy melyik a mi kulacsunk és tisztán visszakészítette az asztalunkra. Icának neve lett és volt kinek hálásnak lenni. És volt kinek megköszönni. És nem egyedül köszöntem meg én vagy a management az egész éves munkát, de megosztottuk, elmeséltük mit kapott Ica tőlünk, együtt, a csapattól.

Nagyon mélyen hiszek abban a mély felelősségben, ami a vezetőség és a véleményvezérek vállát terheli- abban a felelősségben, ami képes a munkahelyi kultúrát sőt a cég személyes kultúráját formálni. Ha tudomást veszünk róla, ha nem, létezik ez a felelősség. Használhatjuk arra, hogy validáljunk olyan eseményeket, amik miatt aztán bosszankodni fogunk és használhatjuk arra, hogy olyan kultúrát építsünk ki, amiben tiszteljük és becsüljük egymás munkáját. Igen, Icáét is.

És csak hogy mindent mindennel összekössek: a hála az egyik legboldogítóbb érzés a világon. Így mindig-mindig öröm, ha van kinek megköszönni, ha van kinek hálásnak lenni.

A végére pedig egy kis adalék: Ica pedig “kék galléros” munkavállaló. Ez azt jelenti, hogy fizikai munkát végez. Nemrég csináltak egy kutatást,  ahol azt nézték meg, hogy a különböző munkavállalókat mi teszi a legboldogabbá a munkahelyükön. A kék galléros munkavállalók azt jelölték meg, hogy tisztelettel bánjon velük a főnökük. Ez számukra a legfontosabb, mivel vélhetően ebből kapnak a legkevesebbet. Szomorú és megható egyben ez az eredmény. Hát vegyük észre az Icáinkat, becsüljük meg őket és legyünk így boldogabbak és “rendesebbek” mi magunk is. Elképesztő, de végül is így működik.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: